VERSENYEK


ATSK Szeged sportegyesület Amatőr-Szabadidős Asztalitenisz Ranglistaverseny (2011-12-11)
A versenyen vasárnap, a csillag téri pingpong teremben népes mezőny (48 résztvevő) gyűlt össze. A résztvevők között voltak többek között, szentesi, csongrádi, békéscsabai, gyulai, szatymazi, és pesti versenyzők is. Egyesületünk részéről Németh István képviseltette magát.
A sorsolás nem kedvezett játékosunknak, hiszen a csoportküzdelmekben nagyon kemény négyesbe került. Azért itt is helytállt, hiszen két mérkőzését is csak 3:2-re veszítette el erős játékosok ellenében, ráadásul az egyiket meccslabdáról. Lett egy 0:3 is, de ez a szegediek egyik éljátékosától Szeleitől. Így a vigaszágra került, ahol aztán ellenállhatatlan volt, sorra hozta a mérkőzéseket. Az első kettőt 3:2-re, majd egy 3:0 az elődöntőben. A Vigasz verseny döntőjét aztán kis megingással, de így is magabiztosan nyerte 3:1-re. Bravúros teljesítmény volt.
Az egyéni verseny aranyérme végül Szegeden maradt Kerekes Robi révén. A párosban nem volt pázsitos induló.
-at-

ACSB Top 24 (3x8) Bajnokság (2011-05-07)
Az ATSK Szeged sportegyesület vasárnap rendezte a már hagyományos Amatőr TOP 24 Asztalitenisz Versenyt. A versenyre az Amatőr Csapatbajnokság, A, B, C, csoportjának legeredményesebb versenyzői kaptak meghívást (8 – 8 fő) játékosunk, Németh István vett részt, és az 5. helyen végzett.

„B“ csoport eredménye:
1. Molnár András
2. Olasz Csaba
3. Sajó László
4. Sejben Lajos
5. Németh István
6. Timár Zoltán
7. Varga József
8. Sipos János
-at-




[1. oldal]