SZEGEDI PÁZSIT SE HÍREI


2019-04-28     Labdarúgás
Bajnoki mérkőzés
PÁZSIT SE - Mártély = 0:2 (0 :0 )
Jól küzdöttünk, de az ellenfél dominált inkább. Gólhelyzetek mindkét oldalon adódtak, bár nem sok. Sokáig úgy tűnt, hogy egy szerencsés gól dönthet valamelyik oldalon, de mégsem így lett. Egy jó helyzetünk adódott, de lövés helyett labdát vesztettünk és a kontrából kaptunk egy kiállítást. Innentől beszorultunk és kaptunk egy valószínűleg lesgólt, majd egy szabályosat is. A kiállítás után szinte teljesen veszélytelen lett a támadójátékunk, hiába frissült fel cserékkel a csapat. A kedélyeket kicsit borzolta ellenfelünk vezetőjének gusztustalan, arcoskodó viselkedése, de nem lett belőle különösebb probléma. Végül joggal ünnepelhetett a pályán a Mártély. A lelkesedéssel ugyan nem volt baj, de a hit nagyon kevés volt a csapatban, a nélkül pedig nem lehet meccset nyerni. Reméljük legközelebb az is meglesz.

2019-04-15     Kispályás labdarúgás
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - SZAK = 1:5
Parázs mérkőzésen jól küzdöttünk, sokáig 1:1 volt az állás. Sajnos nem mindig a foci volt a főszereplő a meccsen, ment a duma rendesen. Ellenfelünknek a győzelem volt a fontos, míg a foci csak másodlagos. Sikerült nekik célt érni, győztek.

2019-04-13     Labdarúgás
Bajnoki mérkőzés
Kübekháza - PÁZSIT SE = 0:5 (0 :3 )
Megérdemelt győzelem volt, még úgy is, hogy hihetetlen sok óriási gólhelyzetet kihagytunk szinte az első perctől kezdve. Ez részben az elképesztően rossz talajnak, részben a nem kellő koncentráció miatt volt. Végig mi irányítottunk és bár az említett talajprobléma miatt szép játék nem tudott kialakulni, mégis tudtunk dominálni, jó értelemben vett erőszakosságunk, dinamikánk elégnek bizonyult ehhez.

2019-04-10     Asztalitenisz
Bajnoki mérkőzés
Szatymaz - PÁZSIT = 4:6
Győzelmek: Márki 3, Németh 2, Németh-Márki páros
Meccs alakulása: 0:2, 1:3, 2:4, 4:4, 4:5, 4:6.

Valószínűleg a leendő bajnok ellen nyertünk, bár még pár forduló hátra van. Márki Ernő és Németh Pisti ismét ragyogóan küzdött, és nem mellesleg jól is játszottak. Szoros, kiélezett csata volt, ahogy vártuk. Négy meccs is 3:2-re végződött, ebből hármat mi húztunk be, és ez döntőnek bizonyult. A végsőkig kiélezett volt a derbi, hiszen a mindent eldöntő páros mindent eldöntő, ötödik szettjét nem kis izgalmak közepette 15:13-ra sikerült behúznunk a 7. meccslabdát beütve.
Még két meccsünk van hátra, mindkettő idegenben, az Algyő és a Mindszent ellen, amik valószínűleg májusra csúsznak át.

2019-04-08     Kispályás labdarúgás
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Fit Word = 1:12
Nagyon gyengén játszottunk, harc nélkül megadtuk magunkat.

2019-04-08     Minden sport
Heti mérkőzés program
A Veterán 45+ bajnokság egy nagyon erős ellenféllel próbáljuk felvenni a versenyt. Asztaliteniszezőink a bajnokaspiráns ellen lépnek asztalhoz, egy várhatóan kiélezett, küzdelmes csapatmeccsen. Felnőtt labdarúgó csapatunk a Szentessel ellen aratott győzelemmel a 4. helyen kezdheti majd meg a rájátszást a felső házban. Előtte azért még van az alapszakaszból egy forduló idegenben, ahol győzni kellene ahhoz, hogy tudjunk jó eséllyel küzdeni a 3. helyért, hiszen az eddigi eredményeket a csapatok viszik magukkal.
Mérkőzések:
2019.04.08 Hétfő 17:00 Kisstadion KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Veterán 45+ bajnokság Pázsit - Fit Word
2019.04.10 Hétfő 19:00 ATSK terem ASZTALITENISZ Csapatbajnokság megyei II. Szatymaz - Pázsit
2019.04.13 szombat 15:30 Kübekháza, LABDARÚGÁS felnőtt bajnoki Kübekháza - Pázsit

2019-04-07     Labdarúgás
Bajnoki mérkőzés
PÁZSIT SE - Szentes = 1:0 (1:0)
Az egyenetlen talajú pályán nem tudott kialakulni jó játék, pedig mindkét csapat hajlamos lenne a passzos, kombinatív játékra. Így azonban inkább küzdelmes és izgalmas volt a mérkőzés, mint szép. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de így is sikerült előnyt szereznünk. A másodikban már mi domináltunk, rengeteg nagy helyzetet dolgoztunk ki, de a legnagyobbak is sorra kimaradtak. Az ellenfél ellentámadásokkal veszélyeztetett néhányszor. A győzelem megérdemelt, szerencsére most nem bosszulta meg magát a sok gólhelyzet elpuskázása.

2019-04-01     Kispályás labdarúgás
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Bokafogó = 0:8
Pocsék hétkezdés. Gól ellen be volt oltva a csapat, és a védekezés is tragikusan gyenge volt. Ennél csak jobb jöhet - reméljük.

2019-04-01     Minden sport
Heti mérkőzés program
Véget ért a futsal szezon minden téren. Sajnos a végeredmény még sehol sem hivatalos. A Veterán 45+ bajnokság hétfőn folytatódik egy három esélyes meccsel. Felnőtt labdarúgó csapatunk ponthullajtásai miatt a Szentessel fut versenyt a 4., felsőházi rájátszást érő helyért. Ha nyerünk megvan, X esetén él még a remény, ha veszítünk, akkor már nem a mi kezünkben van a sorsuk.
Mérkőzések:
2019.04.01 Hétfő 19:00 Kisstadion Veterán 45+ bajnokság Pázsit - Bokafogó
2019.04.07 vasárnap 10:00 UTC pálya, LABDARÚGÁS felnőtt bajnoki Pázsit - Szentes

2019-03-30     Labdarúgás
Bajnoki mérkőzés
Szikáncs - PÁZSIT SE = 4:4 (2:1)
Nehéz meccs volt, de ezt magunknak köszönhetjük. A 4 kapott gólunkból 3 hatalmas ajándék volt az ellenfélnek. Pozitívum, hogy 1:4-ről 4:4-re hoztuk a mecccset. Az utolsó 20 percben beszorítottuk az ellenfelet, és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket. Rúgtunk egy ötödik gólt is, de sajnos előtte kézre pattant a labda, így azt érvénytelenítette a játékvezető.

2019-03-29     Futsal
Bajnoki U15 alsóházi rájátszásos torna 2.forduló
A rendező csapat (Elit Sport) nem jelent meg a tornán, ráadásul a terem sem volt lefoglalva. A két vétlen csapat hiába utazott el Kistelekre, csak a kedvük és idejük ment el. Még az egymás közötti meccsüket sem tudták lejátszani. Ronda befejezés.

2019-03-26     Futsal
Bajnoki U17 alsóházi rájátszásos torna 2.forduló
PÁZSIT SE - FK Szeged = 7:1 (4:0)
Jól küzdöttünk, harcosak voltunk. A letámadások bejöttek, és sok edzésen gyakorolt elemet hajtottunk végre, ráadásul jól. Abszolut megérdemelt győzelem volt.
PÁZSIT SE - LIT Szeac = 3:2 (2:1)
Itt inkább a zárt védekezésre építettünk, és abból jöttek a lendületes gyors kontrák. Nagyon izgalmas meccs volt (2:0, 2:2, 3:2). Ennek a meccsnek a végeredménye függvényében bármelyik helyezés lehetett volna. A lehető legjobban jöttünk ki belőle, 4. helyen zártunk, ami az alapszakasz után nagy bravúr.

2019-03-25     Futsal
Bajnoki felnőtt mérkőzés
PÁZSIT SE - Szentmihály = 3:4 (1:1)
Ismét kiegyenlített játékot hozott a sportszerű találkozó, és ismét egy góllal sikerült veszítenünk. Pedig a kisebb hibák ellenére okosan játszottunk, nem kapkodtunk. Az ellenfél talán többet hibázott, de nem tudtuk kihasználni. A végén a szerencsésebb csapat nyert.

2019-03-25     Kispályás labdarúgás
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Lanerossi = 4:1
Meggyőző játékkal nyertünk 4-1-re. Új játékossal bővülve erősödött a támadójátékunk, a védekezést meg még jobban össze kell raknunk.

2019-03-25     Futsal
Bajnoki U15 alsóházi rájátszásos torna 1.forduló
PÁZSIT SE - FK Szeged = 7:7
Az első félidőben lagymatag, gyenge játékot produkáltunk, ennek eredménye 3:0 az Fk-nak. Félidei megbeszélés után egyből magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és körülbelül 3 perc alatt 3:3 lett az eredmény, melyre időkéréssel reagált az ellenfél. Ezután folyamatos letámadással zavartuk meg az ellenfelet, ezek többségében sikerültek is. Végül 7-7-re hoztuk a találkozót.
PÁZSIT SE - Elit Sport = 10:2
Jól kezdtek a srácok, csak épp az utolsó döntések voltak rosszak. Így aránylag sokára sikerült betuszkolni az első gólt, de utána folyamatosan jöttek. Néha a hév elvitte a fiúkat ami eredményeként sajnos két gólt azért kaptunk.

2019-03-25     Minden sport
Heti mérkőzés program
Futsal felnőtt csapatunk hazai pályán a Szentmihállyal játszik az ezüst éremért. Nagyon nehéz meccs várható, remélhetőleg Pázsit győzelemmel. Futsal utánpótlásunkban az U15 és az U17 csapat is az utolsó meccseit játssza az alsóházi rájátszásos tornájákon. Felnőtt labdarúgó csapatunk az általunk nem kedvelt szombaton Szikáncson játszik a 3 pont reményében. Sikerekben gazdag hetet minden pázsitosnak!
Mérkőzések:
2019.03.25 Hétfő 18:00 Kossuth Zs Szki, FUTSAL U15 rájátszás 1.torna Pázsit-ELIT Sport-FK Szeged
2019.03.25 Hétfő 18:00 Kisstadion Veterán 45+ bajnokság Pázsit - Lanerossi
2019.03.25 Hétfő 20:00 Domaszék FUTSAL felnőtt bajnoki Pázsit - Szentmihály
2019.03.26 Kedd 16:00 Kistelek, FUTSAL U17 rájátszás 2.torna Pázsit-LIT Szeac-FK Szeged
2019.03.28 Csütörtök 16:00 Kistelek, FUTSAL U15 rájátszás 2.torna Pázsit-ELIT Sport-FK Szeged
2019.03.30 szombat 15:00 Szikáncs, LABDARÚGÁS felnőtt bajnoki Szikáncs - Pázsit

2019-03-24     Labdarúgás
Bajnoki mérkőzés
PÁZSIT SE - Gyálarét = 3:1 (0:1)
Az első félidő küszködése után, a másodikban remek gólokkal fordítottunk a fokozatosan elfáradó vendégek ellen.

2019-03-19     Futsal
Bajnoki U17 alsóházi rájátszásos torna 1.forduló
PÁZSIT SE - LIT Szeac = 10:1 (4:0)
A bajnokság eddigi legjobb játékával, remekül futsaloztunk. Jó volt végre a helyzetkihasználás is, bár koránt sem 100%-os. Bravó fiúk!
PÁZSIT SE - FK Szeged = 5:5
Az előző mérkőzésen mutatott játék kicsit elaltatott bennünket. Alábbhagyott a koncentráció. Azért a meccs izgalmasan alakult. hol egyik, hol a másik csapat került előnybe (0:1,3:1,3:5,5:5). Végül egy jogos büntetővel sikerült menteni a pontot.

2019-03-18     Futsal
Bajnoki felnőtt mérkőzés
Apátfalva - PÁZSIT SE = 9:10 (6:4)
Ismét rossz volt a kezdés, már a 2.percben gólt kaptunk. Egyenlítésünk után elhúzott az ellenfél, innen kellett visszakapaszkodnunk. Sőt ezt a műveletet többször is meg kellett tennünk. A 2.félidő közepén sikerült először vezetnünk, de onnantól is változatos volt a játék, végül egy góllal sikerült megnyernünk a gólzáporos meccset. Nem sikerült visszatalálni még a legjobb formánkhoz, de küzdőszellemből jelesre vizsgáztunk. Az érem már megvan, csak a színe dől el az utolsó fordulóban.

2019-03-17     Minden sport
Heti mérkőzés program
Futsal felnőtt csapatunk Apátfalván játszik az éremért "sorsdöntő" meccset. Futsal utánpótlásunkban az U17 csapat az alsóházi rájátszás első tornáján lép parkettre Domaszéken. Felnőtt labdarúgó csapatunk vasárnap a Gyálarét ellen javíthat a Szegvár elleni baki után.
Mérkőzések:
2019.03.18 hétfő 19:00 Apátfalva FUTSAL felnőtt bajnoki Apátfalva - Pázsit
2019.03.21 Csütörtök 15:30 Domaszék, FUTSAL U17 rájátszás 1.torna Pázsit-LIT Szeac-FK Szeged
2019.03.24 vasárnap 10:00 UTC pálya, LABDARÚGÁS felnőtt bajnoki Pázsit-Gyálarét




Előző [6. oldal] [7. oldal] [8. oldal] [9. oldal] [10. oldal] [11. oldal] [12. oldal] [13. oldal] [14. oldal] [15. oldal] Következő