KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS HÍREI


2019-11-04
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - SZAK = 0:7
Különböző okok (sérülés, munkahelyi elfoglaltság) miatt alkalmi összeállításban léptünk pályára. Ez kezdetben meg is mutatkozott a játékon, a jó erőkből álló ellenfél gyorsan két gólos vezetést szerzett. A későbbiekben kiegyenlítettebbé vált a játék, csak éppen mi kihagytuk a helyzeteinket, az ellenfél pedig belőtte. Az eredmény ellenére az akarásra, küzdésre ezúttal nem lehetett panasz.

2019-10-28
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Fit Word = 1:13
Pocsék védekezés, gyenge támadójáték.

2019-10-21
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - BOKAFOGÓ = 2:4
Az ellenfél jobban játszott, ráadásul sokáig veszélytelenek voltunk a kapujukra. Nagyon álmosan játszottunk. Későn kicsit felébredtünk és a vége előtt 2:3-ra feljöttünk, de egy kontrából megkaptuk a kegyelemdöfést.

2019-10-14
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Lanerossi = 3:6
A várt siker elmaradt a sereghajtóval szemben.

2019-10-07
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Szindikátus = 0:8
Az első félidő 0:1 volt ráadásul Takács Peti öngóljával. Masszívan, jól védekeztünk. A 2. félidőben percek alatt eldőlt a meccs, majd jött a szokásos összeomlás.

2019-09-30
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - T Boy = 2:4
Gyenge, lagymatag játék, megérdemelt vereség. §.3 után még feljöttünk 2:3-ra, de jött a kegyelemdöfés és röviddel utána a hármas sípszó.

2019-09-23
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Vojvodina= 0:7
A jobb csapat megérdemelten győzött. A játékvezető is nagyon gyengén bíráskodott, rendre a kárunkra tévedett, ami ugyan a vereségünket nem befolyásolta, de az idegeket erősen borzolta.

2019-09-16
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Ficak= 1:1 (0:0)
Küzdős, de játékban gyenge meccsen harcoltunk ki döntetlent, furcsa játékvezetés mellett. A büntetőket elbuktuk, hiszen egyet se lőttünk be, míg az ellenfelünk egyet. Maradt így az 1 pont a zsákban.

2019-09-09
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Ságvári= 1:4 (1:2)
Gyenge, nem eléggé lelkes játék, rettenetesen gyenge helyzetkihasználás. Testvércsapatunk most verhetőnek tűnt, de egy sportszerű mérkőzésen mégis zakóztunk egyet. Jövő héten meglátjuk melyik arcunkat mutatjuk.

2019-09-02
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Sándorfalva = 2:2 (2:0)
Most is harcosan játszottunk, ezzel nem volt probléma. Az összjáték azoban kicsit akadozott, de ez se szegte a kedvünket. Végig egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, igazságos döntetlen született. Apró bosszúság, hogy a legutolsó ziccer előttünk adódott, így behúzhattuk volna a győzelmet, de kimaradt. A büntetőrúgások nekünk jöttek ki jobban most (2:0), így újabb 2 pont került a zsebbe.

2019-08-26
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Aradi Vendéglő Szőreg= 1:0 (1:0)
Megkezdődött a bajnokság, és ezzel új esély adódott a jó szereplésre. A hozzállással nem volt hiba, nagyon küzdütt a csapat, harcos felfogásban játszott végig. Még az első félidőben sikerült egy szép gólt szerezni, amikor egy szöglet után Katona Csaba lőtt a hálóba. Továbbra is fegyelmezetten, zártan védekeztünk, és így kevés helyzet adódott ellenfelünk előtt. Ezeket Bicskei hárította, hozzátéve a saját részét a győzelemhez. Az ellenfél letámadott, mi kontráztunk. Talán több helyzetünk volt, de azok is kimaradtak. Szerencsére nem vettük fel az ellenfél jópár játékosának provokációját, viszonylag higgadtak tudtunk maradni és a játékra koncentrálni. Végül izgalmas végjátékban behúztuk a 3 pontot.

2019-06-03
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Ságvári = 3:1
Megtört a jég tekintetes esküdtszék. Győztünk. Végre harcosan, jó mentalitással játszva, néha a ziccereket is kihasználva gyűrtük le a "testvércsapatot". Csak két hét múlva játszunk ismét, de ha megmarad a forma, akkor lehet esélyünk a győzelemre.

2019-05-27
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Sándorfalva = 2:6
Hasonló tudású csapat ellen keveset nyújtottunk. Kapura is alig lőttünk, és csak a végén tudtuk kozmetikázni az eredményt. Messze járunk már hetek óta a tudásunktól.

2019-05-20
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Szőreg = 1:4
Gyenge játék, rossz eredmény.

2019-05-13
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Szindikátus = 1:9 (1:3)
Sokkal harcosabban játszottunk, mint legutóbb. Mi szereztünk vezetést, de a gyenge, zavaros védekezésünk nagy vereségbe torkollott.

2019-05-06
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Altax = 0:6
Rettenetesen gyenge játék, hatalmas zakó. Sem kondícióban, sem technikailag, sem helyzetkihasználásban nem tudtuk felvenni a versenyt az ellenféllel.

2019-04-29
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Reneszánsz = 0:10
A mérkőzésre nem tudtunk kiállni, hiszen kezdésre csak 3 játékos jelent meg. Így a 0:10-es eredmény mellett 3 pontot le is vontak tőlünk. Több ilyet nem csinálhatunk, mert kizárnak bennünket a bajnokságból.

2019-04-15
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - SZAK = 1:5
Parázs mérkőzésen jól küzdöttünk, sokáig 1:1 volt az állás. Sajnos nem mindig a foci volt a főszereplő a meccsen, ment a duma rendesen. Ellenfelünknek a győzelem volt a fontos, míg a foci csak másodlagos. Sikerült nekik célt érni, győztek.

2019-04-08
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Fit Word = 1:12
Nagyon gyengén játszottunk, harc nélkül megadtuk magunkat.

2019-04-01
Veterán 45+ bajnoki mérkőzés
PÁZSIT - Bokafogó = 0:8
Pocsék hétkezdés. Gól ellen be volt oltva a csapat, és a védekezés is tragikusan gyenge volt. Ennél csak jobb jöhet - reméljük.




[1. oldal] [2. oldal] [3. oldal] [4. oldal] [5. oldal] [6. oldal] [7. oldal] [8. oldal] [9. oldal] [10. oldal] Következő