LABDARÚGÁS HÍREI


2015-10-11
Bajnoki mérkőzés, 8.forduló
Szikáncs - PÁZSIT SE = 1:0 (0:0)
Megfogyatkozott kerettel, hitehagyottan, szétesően játszottunk, inkább csak akargattunk. Még így is egyenlő erők küzdelmét hozta a meccs, amin a szerencsésebb csapat nyert, egy védelmi hibából lőtt góllal. Sürgős változtatásokra van szükség sok mindenben, ha élvezhető játékot akarunk játszani, mert ezt nézni is rossz.

2015-10-05
Bajnoki mérkőzés, 7.forduló
PÁZSIT SE - FK 1899 Szeged= 3:3 (1:2)
Épp hogy ki tudtunk állni a sok sérült, eltiltott és rá nem érő játékos miatt. A játék egyébként lelkes volt, de nem túl jó, helyenként széteső. Meg kell említeni még, hogy Molnár László megtalálta a góllövő cipőjét, mesterhármast rúgott.
Az Eredmények, a tabella és a tudósítás felkerültek a honlapra.

2015-09-28
Bajnoki mérkőzés, 6.forduló
Szegvár - PÁZSIT SE = 3:1 (2:0)
Kemény mérkőzésen megérdemelt vereséget szenvedtünk. A pocsék talajú pályán a hazaiak sokkal jobban akarták a győzelmet a rendkívül szétesően játszó csapatunknál. Nem volt csapatjáték, ráadásul azt a néhány hatalmas ziccerünket is elhibáztuk.
Az Eredmények, és a tabella felkerültek a honlapra.

2015-09-21
Bajnoki mérkőzés, 5.forduló
PÁZSIT SE - Mártély = 0:0
Az első negyedórában megnyerhettük volna a mérkőzést, a második félidőben viszont elveszthettük volna. Három kapufát rúgtunk, az ellenfél két "véleményes" tizenegyest kihagyott, csak éppen gól nem született. Sajnos meg kell említeni, hogy borzasztóan gyenge volt a játékvezetés. Egy 16 éves kislányt küldtek vezetni, aki ugyan bájos, de gőze sincs a fociról. Bár a "hogyan csesszük el a csapatok hétvégéjét" elvnek teljesen megfelelt.
Az Eredmények, a tabella és a Szegedma tudósítása felkerültek a honlapra.

2015-09-15
Bajnoki mérkőzés, 4.forduló
Deszk II - PÁZSIT SE = 0:2 (0:0)
Nagyon rossz talajú pályán nyertünk, szerencsére sérülésmentesen. A helyzetkihasználásunk katasztrofális volt, de a lelkesedésünk nem. Az utóbbinak köszönhetjük a győzelmet.
Az Eredmények, a tabella és a tudósítás felkerültek a honlapra.

2015-09-07
Bajnoki mérkőzés, 3.forduló
PÁZSIT SE - SZVSE II = 1:0 (1:0)
Jó volt a védekezésünk, de néhány kapusbravúr is kellett a győzelemhez. Támadójátékunk még mindig kapkodó, pontatlan, kevés önbizalommal és koncentrációval. Szerencsénkre az ellenfél lövései többnyire nagyon pontotlanok voltak. Néhány nagy helyzetünk azért volt, s ezek közül az elsőt sikerült góllá váltanunk egy szép találattal. Ez a meccs a szív diadala volt. Legalább ilyen lelkesen továbbra is fiúk!

2015-08-31
Bajnoki mérkőzés, 2.forduló
Kübekháza - PÁZSIT SE - = 1:1 (1:1)
A mezőnyben már javult a játék, de a támadások még mindig rendkívül erőtlenek voltak. Ellenfelünk is hibázott néhány ziccert, mi is. A hazaiak legjobbja a kapusuk volt, aki háromszor is a felső sarokból tolta ki a labdát látványos vetődéssel. Megérdemelt döntetlen született.

2015-08-24
Bajnoki mérkőzés, 1.forduló
PÁZSIT SE - Kiszombor = 1:3 (0:1)
Nagyon gyenge, fegyelmezetlen játékkal kaptunk ki. Pontatlanok, akaratgyengék voltunk. Hirtelen formahanyatlás? Edzetlenség? Kedvetlenség? Keressük az okokat. Jövő héten idegenben lehet javítani Kübekházán. Az sem ígérkezik sétagaloppnak. Remélhetőleg ott a csapatunkban motivált FÉRFIAKAT fog látni a közönség.

2015-08-19
MK mérkőzés, 1.forduló
PÁZSIT SE - Tömörkény = 2:4 (0:2)
Erősen hiányos csapattal, a vártnál sokkal jobb játékkal estünk ki a Magyar Kupából. 0:2 után még felállt a csapat, és egyenlített, de a 3. vendég gól után már kicsit hitehagyottá vált a társaság, és inkább a játékvezetői ítéletek kritizálásával múlatta az időt jó néhány játékos, nem a játékkal. Így a végén már pöttynyi esélyünk sem volt.
Hétvégén megkezdődik a bajnokság, remélhetőleg koncentráltabb és eredményesebb játékkal.

2014-09-01
Edzőmérkőzés
UTC ifi - PÁZSIT SE = 1:8 (0:0)
Mindkét csapat számára hasznos, sportszerű mérkőzést vívtunk. Előjöttek a hibáink, főleg a meccs elején, például a gyenge helyzetkihasználás és a pocsék labdatartás, labdajáratás. Van még egy hetünk, hogy javítsunk ezeken és végre ponto(ka)t szerezzünk a bajnokságban, valamint meglőjük végre az első bajnoki gólunkat.

2014-08-25
Bajnoki mérkőzés, 2.forduló
PITVAROS - PÁZSIT SE = 4:0 (3:0)
Pitvarosi katasztrófa, avagy megégett a pázsit.

Nagy pofont kapott csapatunk Pitvaroson. A hazaiak megérdemelten győzték le a helyzeteket sorra kihagyó, fokozatosan elbizonytalanodó Pázsitot. A csapat még nem állt össze, így rengeteg "munka" szükséges a gördülékeny csapatjátékhoz.

Felkerült az eddigi fordulók eredménylistája, az aktuális tabella, valamint a tudósítás az eddigi két meccsünkről.

2014-08-18
Bajnoki mérkőzés, 1.forduló
PÁZSIT SE - MAKÓ II = 0:2 (0:2)
Nyögvenyelős felkészülés után, sikertelen rajtot vettünk az új bajnokságban. A Makó megérdemelten győzött. Pontosabban, több elgondolással játszott, bár a 2. félidőre elfáradt. Azért lelkesen játszottunk, és így is adódtak helyzeteink, de legnagyobbakat is sorra elpuskáztuk, képtelenek voltunk gólt szerezni. Sok munka vár még a csapatra, hogy kialakuljon a valódi játék.
Felkerült a heti program a honlapra. A sorsolás és az eredmények felrakása a jövő hétre várható.

2014-08-10
Sportorvosi vizsgálat és heti progam
Hétfőn, holnap (2014-08-11) 19:30-tól sportorvosi vizsgálat lesz a SPORTCSARNOKban. Akiknek lejárt vagy rövidesen le fog járni, és jó lenne ha jönnének a következők:

Schmíz D, Perényi Sz, Bálint Zs, Torjai T, Molnár S, Péczely Gy, Tóth Z, Molnár L, Arató T, Vass Z, Farkas A, Szélpál G, Kószó T, Dobi I, Joó Gy, Péczely Cs, Urbán P.

Mindenki hozza a pénzt a vizsgálatra (2000 Ft) A hétvégén bajnoki mérkőzés lesz, így fontos, hogy a játékengedélyek és az érvényes sportorvosik elkészüljenek. Ha valaki nem tud jönni, az maga kell, hogy intézze.
A heti program is felkerült a honlapra.

2014-08-09
Felkészülési mérkőzések
A nyár mindig nehézségeket okoz a felkészülést illetően. Két hete készül csapatunk, elég foghíjasan, pálya nélkül a bajnokságra. A múlt hétvégén edzőtáborban volt csapatunk egy része, 10 fő. A szűk létszám ellenére vasárnap egy edzőmérkőzést játszottunk egy kölcsönjátékossal kiegészülve.
Doboz ifi - Pázsit = 8:12 (5:1) Az eredményből jól látszik, hogy a védekezés nem volt egyik csapatnál sem a topon.

Ma egy jóval erősebb megye 1-es ellenfél várt ránk és jól megszórta tartalékos csapatunkat.
UTC - Pázsit = 9:1 (4:0) Egy darabig jól tartottuk magunkat, de a kiaradó helyzetek és tizenegyes elbizonytalanította a fokozatosan elfáradó csapatunkat.

Van még egy hetünk, hogy összerakjuk a lehető legjobb csapatot a startra.

2014-06-17
Bajnoki mérkőzés, 24.forduló
PÁZSIT SE - UTC II = 4:0 (1:0)
Már az előző fordulóban úgy alakultak az eredmények, hogy csaptunk biztos érmes lett, és 99%-ig a bronz jut, hiszen az Újszentiván toronymagas esélyesként lépett pályára az utolsó mérkőzésén. Azon a meccsen nem borult a papírforma, így maradt a szép búcsú a 2013/14-es bajnokságtól.
Végre ismét egy jól küzdő Pázsitot láthatott a közönség, ami a megszokottnál jóval több nézőt jelentett. Egy fiatal UTC, 3 megye I. -es játékossal megerősítve várt ránk. A mezőnyben az ellenfél eleinte dominált, de aztán magunkhoz tértünk, és lelkes játékkal bedaráltuk az ellenfelünket.
Felkerült az összes eredmény és aktuális tabella is a honlapra. A Szentmiháy lett a bajnok, míg a 9. helyezettől kezdve a megye IV-ben folytathatják a csapatok a jövő bajnokságban.
Mi a megye III-ban folytajuk. A felkészülést július 29.-én, kedden kezdjük meg a Kisstadionban, majd még egy edzés csütörtökön, és hétvégén augusztus 1.-augusztus 3.-ig a szokásos edzőtáborba megyünk Szanazugba.

2014-06-16
Bajnoki mérkőzések 23.forduló
KEAC -PÁZSIT SE = hazaiak(!) nem álltak ki !
Megdöbbentő, de a hazai csapat nem állt ki, ráadásul még saját csapaton belül sem tudtunk játszani egyet, hiszen a pálya tulajdonosai nem engedték. Kicsit bántuk (jó lett volna mozogni), kicsit nem (irgalmatlan kemény volt a pálya talaja).

2014-05-26
Bajnoki mérkőzések(22, 23)
Újszentiván-PÁZSIT SE = 5:3 (3:1)
PÁZSIT SE-SZVSE II = 0:3 (0:2)
Az eredmények okozta sokk hatására megfagyott a honlap is. Azért felocsúdva ismét jelentkezünk.
A 22. és 23. forduló két nagy vereséget hozott. Az Újszentiván ellenin az első 30 percben átgázoltak rajtunk, amiből felébredtünk, de nem sikerült a bravúr. Az SZVSE II elleni bódult játékunk érthetetlen, hiszen az őszi forduló eredményéért különösen lett volna miért visszavágnunk. Fásult, impotens játékunk csak ilyen eredménnyel végződhetett.
Felkerültek a forduló és az elmúlt forduló lejátszott mérkőzéseinek eredményei, és egy, az utolsó fordulóból előrehozott meccs eredménye is. A tabella is aktuális, amibe most más bekerült a Zsombó ellen megítélt eredmény is. A tudósítások is végre felkerültek az FK II, KKDorozsma, IKV, Újszentiván és SZVSE II elleni derbikről.
Fent van a heti program is.

2014-05-17
Bajnoki mérkőzés helyszínváltozás !
VÉGLEGES! A rossz időjárás miatt az újszentiváni pálya alkalmatlan a játékra, ezért a szombati mérkőzésünk Sándorfalván, műfüvön kerül lejátszásra! A találkozás helyszíne is változott!




Előző [2. oldal] [3. oldal] [4. oldal] [5. oldal] [6. oldal] [7. oldal] [8. oldal] [9. oldal] [10. oldal] [11. oldal] Következő