4. FORDULÓ

Deszk SC II 0 : 2
(0:0)
Szegedi Pázsit SE

Ferencszállás, 2015-09-13 vasárnap 16:30 óra

PÁZSIT SE UTC II.: Sipos - Perényi, Tóth, Bakos, Túri - Hegedűs (Lesznek 70.p), Molnár S, Farkas A, Jurschik (Joó 65.p), Molnár L - Ördögh (Arató 89.p)

Gól: Molnár L (55.p), Ördögh (79.p)

Sárgalap: Túri (90.p) ill. Gajdos M (90.p)

Piroslap: 

Játékvezetők: Faragó Barát Zoltán (Hartdégen Zsolt, Kucsora Attila)

Sokáig azt hittük, hogy Deszken játsszuk a mérkőzést, de szombaton kiderült, hogy Ferencszálláson. Nem örültünk, de nem a távolság miatt. Kicsit jobb volt a talaja a pályának, mint legutóbb, de még így is balesetveszélyes, gödrökkel teli. Szerencsére sérülés nem történt.
Jól kezdtünk, főleg jobb oldali támadásokkal igyekeztünk nyomást gyakorolni. Már a 2. percben ziccert hibáztunk, és utána sorra jött a többi kimaradt 99%-os ziccer, csak az a fránya gól nem. Az ellenfélnek egy veszélyes támadása volt a félidő során.
A 2. félidőre leült a csapatunk, az ellenfél rohamozott, és néhány helyzetet elpuskázott. És jött egy kontra, amit ugyan elrontottunk, de egy remek letámadás után szerencsés gólt szereztünk Molnár L révén. Ezután kiegyenlített lett a meccs, de megint csak szerencse és lelkesedés kellett a 2. gólhoz. Egy ferencszállási rossz felszabadítás után a kapura hulló labdát csak a kapu elé tudta ütni a kapusuk, amit Ördögh közelről begyötört.
Megérdemelten nyertünk a játék alapján. A helyzetkihasználáson nagyon javítani kell, mert a Mártély ellen ez kevés lesz.
Tudósító: -AT-


Vissza a mérkőzésekhez